Oldal kiválasztása

  • MEGOSZTOM

 

Első táncpróbától a fellépésig

 

 

Amikor úgy döntesz kipróbálsz valamit, az már munkálkodik benned egy ideje.

 

A táncolás gondolatával már korábban is eljátszottam, de nem kezdtem el, a hastáncra meg végképp nem gondoltam. Pedig korábban már mondta nekem valaki, hogy ajánlja a nőies táncot.

 

Nem mertem korábban belevágni, mert féltem az újtól, a kudarctól. Nem vállaltam felelősséget vágyaimért. Vártam arra a pillanatra, amikor majd minden rólam szól. Az önismeret által idő közben rájöttem, az egész élet rólam szól. Ez már nem a főpróba.

 

 

Tehát elmentem egy táncórára. A légkör, a zene, a tánc tetszett, de egyedül voltam teljesen kezdő, így nagy kitartás kellett, hogy óráról-órára megmaradjon lelkesedésem. Ebben trénertársam Timi segített, aki szintén odajárt és biztatott. Hamarosan azonban új kezdők jöttek és akkor már volt sikerélményem is.

 

Jóban lettünk a lányokkal (mindenféle korosztály megtalálható nálunk) és együtt szerveztük mit, honnan érdemes beszerezni. Hastáncos alapkellék a rázókendő, szoknya, top és a cipő. Ezekben a mozgás magától is nőiesebbé válik.

 

 

Fellépés?

 

 

Látogattam az órákat, közben eljártam a haladók fellépéseire és csodáltam őket. De nem azért kezdtem táncolni, hogy fellépjek.

 

 Mígnem vezetőnk egyik alkalommal azt mondta, a gyakorlatban szerzem meg a rutint és akkor mélyül el a tudás is (ahogy ezt önismeretből is tanultam).

 

Így 9 hónappal az első táncpróba után fellépésre készültem. Mindjárt két koreográfiával, plusz több öltözéssel. Ilyenkor még nincs saját fellépő ruhánk, a „nagyoktól” kérünk kölcsön. Mivel a gálán mindenki fellép, ezért nagy a logisztika, ki mit tud adni és méretben is jó. A táncon túl ez a másik legnagyobb kihívás, hogy minden kellék időben meglegyen. Külön élet folyik ilyenkor a színfalak mögött.

 

Bekerültem a kavalkádba, ami nagyon felemelő volt, ugyanakkor hallatlan izgatott is voltam emiatt.

 

 

Önfegyelem, türelem, kitartás, alázat, hit, gyakorlás.

 

 

Ezekre mind szükség van.

 

 

A fellépés napján voltak még csiszolások és a rutinos fellépők bő kézzel osztogatták tanácsaikat. Mit hogyan csinálni, mozdulni, praktikák, hogy el ne csússz, stb.

 

Közvetlenül színpadra lépés előtt már nincs semmi, az idő ilyenkor belassul, majd olyan gyorsan telik, hogy már vége is a fellépésnek.

 

Szuper felemelő, amikor hallod a tapsot és tudod, minden erőfeszítést megért a felkészülés. Aztán nagyon elfáradsz, és legszívesebben mindenestől bedőlnél az ágyba. De megéri, mindent megér.

 

És jöhet a következő fellépés, kezdődhet minden elölről, de már nem teljesen, mert az első élmény megtörtént.

 

Köszönet Gecsey Enikőnek, az Ezerkincs Életmód Centrum vezetőjének, hogy tanít és biztat a tapasztalásra. A lányoknak, akik szeretik a táncot, felvállalják önmagukat és energiát fektetnek abba, hogy másoknak örömteli kikapcsolódást nyújtsanak. Nem utolsó sorban köszönöm családomnak, hogy támogatnak abban, amit szeretek.

 

 

  • MEGOSZTOM

 

 

 

 

 

 

(Visited 241 times, 1 visits today)
Share This