Oldal kiválasztása

Bemutatkozás

Nacsa Éva vagyok, személyiségtípusra alapozott önismereti tréner

Az élet egy csoda, és hogy miként éljük, az rajtunk múlik.

 

Sokáig azt gondoltam, hogy körülményeim határozzák meg hogyan is érzem magam. Rájöttem, minden azon múlik, hogy milyen gondolatokat választok magamnak egész nap, mi a célom, hogyan vállalok felelősséget életemért.

 

Lehet, hogy ott tartasz, ideje valamit változtatni eddigi életeden, mert valami hiányzik belőle. A legtöbb esetben mi magunk maradunk ki belőle. Tesszük a dolgokat kötelességtudatból, miközben saját belső vágyainkat nem ismerjük (be), és nem ezt teremtjük meg minden nap. Ettől frusztráltak, fásultak leszünk, nincs bennünk jó érzés és lelkesedés, hiszen nem saját életünket éljük.

 

Az élet nagy ajándéka, hogy pár éve rátaláltam mesteremre és a valódi önismeretre. A gyakorlatias módszer által megismertem önmagam, külső, belső motivációimat, olyan dolgokba belevágtam, amikbe azelőtt nem mertem, és mára megváltozott életem. Mint egy kirakós darabjai, melyek a helyére kerültek, úgy állt össze bennem a kép, hogy korábban miért nem a saját életemet éltem, milyen jó gyerek szerepeknek akartam megfelelni.

 

A múltban történt rossz élményeket is rendezni tudtam. Így dolgoztam fel első babám elvesztésének fájdalmát is, így most két remek gyerkőc egyre felszabadultabb anyukája vagyok és férjemre is friss szemmel tekintek nap, mint nap.

 

A boldogságot nem kell kiérdemelni, csak megteremteni.

 

Az alkalmazott ismereteknek és az önismereti életformának köszönhetően egy gyerekkori késztetés még inkább megerősödött bennem, hogy segítsek azoknak, akik saját felszabadult életüket akarják megteremteni.

A célzottan személyiségedre alapozott önfejlesztés lehetővé teszi, hogy rálátást kapj életedre és megoldást találj problémáidra. Önszeretet szinted növelésével olyan életet tudsz kialakítani, amire mindig is vágytál, de eddig esetleg lemondtál róla.

 

Ha változtatni szeretnél jelenlegi életeden, ill. bármelyik életterületed problémájára megoldást szeretnél találni, szeretettel várlak skype (viber, messenger) vagy személyes beszélgetésre. Jelentkezni e-mail-en tudsz: lehetjoinfo@gmail.com

 

A csoda benned van, engedd, hogy felszínre jöjjön!

 

(Visited 308 times, 1 visits today)
Share This