Oldal kiválasztása

 

  • MEGOSZTOM

MITŐL (IS) FÜGG AZ EGÉSZSÉG

 

Lehet, hogy megtapasztaltad már, amit egyre több orvos vall és természetesen pszichológusok már egy ideje mondanak, hogy testünk és annak betegségei nem tekinthető különálló, önmagát szabályozó rendszernek –ahogy ezt korábban gondolták-, hanem igen szoros kapcsolatban van idegi és egyéb folyamatokkal.

 

A testi és lelki tényezők oda-vissza hatnak egymásra.

Gondolataink érzelmeket váltanak ki belőlünk, melyek hatnak testünkre

Így gondolataink megválasztásával befolyásolni tudjuk érzéseinket és egészségünket is. A kínai medicinában minden betegséghez társítanak lelki okokat. Ha azokat mentálisan megoldjuk, a betegség is elmúlik.

 

Ám amikor már kialakult egy betegség, azt orvosilag is indokolt kezelni. A gyógyuláshoz, illetve a gyógyulási idő rövidüléséhez a beteg pozitív hozzáállására azonban mindenképp szükség van.

 

Persze megvan az oka annak, miért egyszerűbb öntudatlanul élni és betegség esetén egy pirulát bevenni, mint magunkkal foglalkozni. Nem tanította ezt nekünk senki, a nyugati orvoslás sem erről szól és gyorsabb a tüneteket kezelni és rohanni tovább, mint az okokat megszüntetni.

 

Napjainkra azonban már egyre több szó esik a megelőzésről

A testünk iránt érzett felelősségről, a testmozgásról. A prevenció arról az életmódról is szól,  hogy megismered önmagad és összefüggéseket tapasztalsz tested reakciói és tudati- lelki állapotod között.

 

Ha próbáltad már tudatosan ellazítani magad valamilyen relaxációs technikával tapasztalhattad, hogy látszólagos nyugalmad ellenére milyen feszültek voltak izmaid, mennyire nehezen tudtad elengedni magad. A külső hatások, ingerek, a stressz, a rohanás óriási hatással vannak ránk és egész idegrendszerünkre.

Ha nem tudunk pihenni, ha még ahhoz is pirula kell, hogy aludni tudjunk, akkor vajon mennyire vagyunk kiegyensúlyozott állapotban és mekkora a szabad kreativitásunk, alkotó és teljesítőképességünk.

Lehetőségünk van megválasztani, milyen hatásokat engedünk be életünkbe

Mit nézünk például a TV-ben, mit hallgatunk, olvasunk. Választhatunk, mit hagyunk magadra zúdítani, mert a felelősség, és a lehetőség is a miénk.

Mindenki siet valahová, hogy le ne maradjon valamiről és ez a nyüzsgés pont arra szolgál, hogy saját életünkből maradunk ki, ami frusztrációt okoz, amitől fáradtak, örömtelenek leszünk és jönnek a betegségek is.

Ha egyszer is elgondolkoztál már azon, hogy nem erre vágysz, akkor érdemes megismerkedni magaddal, külső belső motivációiddal, vágyaiddal.

Vannak technikák (pl. önismeret, relaxáció, harcművészet, jóga) amelyek megtanítanak arra, hogy nem kell pusztítóan, önpusztítóan élnünk ahhoz, hogy ideig-óráig „jól” érezzük magunkat. Ugyanis stimuláló szerek nélkül is kiválóan érezzük magunkat és egészségünket is meg tudjuk őrizni.

 

 Ha figyelmünk a gondolataink, érzéseink, testünk rezdülésein van, jól leszünk. Ha mi jól vagyunk, környezetünk is jobban lesz. Óriási lehetőségünk és felelősségünk van tehát életünk jobbá tételében.

 

Köszönet a képért Végh-Tóth Tímea önismereti trénertársamnak!

(Visited 115 times, 1 visits today)
Share This